Első fejezet - Az első áldozat

1.

Az első áldozat

(2011. 02. 05)

A zene mámorító hangja és az a bizonyos gyönyörű nő a bárnál teljesen elkábított. Derekáig érő hosszú, hullámos jégszőke haja meg-megcsillant a lámpafényben. Telt, vörösre festett ajka pedig jó néhányszor elém tárta tökéletes fehér fogait. Piros, szűk, térdig érő ruhája rátapadt testére és kiemelte annak idomát. Hosszú lába kecsesen lógott a levegőben a magas bárszékről.
Már többször láttam őt. Érdekes módon, szinte minden hétvégén abban a bárban volt, ahol az üzleti ügyeimet intéztem. Természetesen sohasem lerobbant szórakozó helyeken járkálok, így bizonyára a nő is a felsőbb körökhöz tartozott.
- Armario önnek mi a véleménye?
- Igen tökéletes ötlet, ám ha most megbocsátanak Uraim... – mondtam, és lehúztam a whisky maradékát - ..nekem mennem kell,de holnap ugyanitt, ugyanekkor, ha lehetne. Ja, és Eduard, mondja meg a feleségének, hogy kitűnő munkát végzett a  da Vinci képem elárverezésével kapcsolatban, köszönöm neki még egyszer!
- Persze, átadom. Catherin nagyon ért az ilyesmihez! További szép estét, Armario!
- Önöknek is, Uraim!

~ ~ ~

- Lám-lám! Hát újra itt látom, Ms…

- ...Lisbeth!

- Lisbeth, gyöngyörű név. Mi járatban van hétvégén ilyen késő tájt egyedül egy ilyen unalmas helyen, szépasszony?
- Nem vagyok egyedül, a csapos jó barátom - mondta kissé sértődötten, ám mosolya megtévesztő volt.
- Oh, értem, ne haragudjon ha megbántottam.
- Dehogy bántott meg, Mr...
- Armario.
- Armario! Csak nem Armario Dolorez?
- Személyesen - csókoltam meg kézfejét.
- Sokat hallottam már önről, nos, üzleti megbeszélésem lett volna, csak lemondták, úgyhogy úgy döntöttem, itt maradok. Úgysincs kihez hazamennem.
- Örülök, hogy így döntött. Szeretem önt bámulni. Ne értsen félre… csak egyszerűen jó magára nézni.
- Köszönöm, ez kedves...
- Még egy martinit legyen szíves a hölgynek, nekem pedig  még egyet abból a jófajta whisky-ből, amit úgy szeretek! - szóltam oda a dögös csaposnak aki már röpült is az italokért.
- Máris Uram!
- Mi lenne, ha átülnénk egy távolabbi asztalhoz? Nem hiszem, hogy az üzlettársaim jó szemmel nézik, hogy egy hölgy miatt hagytam ott őket.
- Ez csak természetes… jöjjön, mutatok egy jó helyet - mondta Lisbeth és egy hátsó, meghittebb zughoz vezetett.
- Tökéletes hely. És mondja csak, hol hallott rólam?
- Sok helyen, ahol már eddig megfordultam.
- Olyan ismerős az arca.
- Tényleg? Biztos sokszor látott már errefelé! Szokásom magányosan bárokban ücsörögni és méregdrága martinit inni. – mondta, majd mosolyogva meghúzta az italát.
- Ez tetszik.
- Mi?
- Az élethez való hozzáállása. De nem tegeződhetnénk? Nem vagyok én olyan öreg, azzal a 45 évemmel!
- Már féltem hogy nem kér meg rá. És mond csak Armario...Van családod?
- Van. Egy feleségem és két fiam.
- Mennyi idősek?
- Hmm. Az egyik körülbelül annyi, mint te.
- Húha, 28?
- Majdnem, csak 25. Orvosnak készül. Vagyis, most rezidens.
- Az szép… egy ideig én is az akartam lenni, csak tudod…
Aztán a nő csak mondta és mondta, édes hangja pedig mint a méz folyt be a fülemen és tapasztotta össze az agyam oly annyira, hogy teljesen kiütött. Nem is emlékeztem arra, hogy kerültem a Mercim hátsó ülésére, ahol Lisbeth rajtam feküdt és kacér szavakat súgott a fülembe. Aztán hatalmas égő fájdalmat éreztem a két lapockám között, amitől jó pár pillanatig levegőt sem kaptam.
- Lisbeth…? Mit csináltál velem? - kérdeztem nehézkesen, ahogy a vér ömlött a számból. Tudtam, hogy végem és egyszerűen nem bírtam levenni a szemem a nő kárörvendő mosolyáról és csillogó, sötétbarna, nagy szemeiről, amit, mint egy sas szegezett felém.
- Lisbeth semmit sem csinált! Viszont Victoria Horvath épp az előbb merítette beléd a kését.
- Miről beszélsz? - hallatszottak kétségbeesett, hörgő szavaim, amiket még magam sem ismertem fel.
- Ugyan Armario! Ne tegyél úgy, mintha nem ismernél meg! Én vagyok az Victoria! Vagy mutatkozzam be úgy, mint Mrs. Loy, Daniel Loy özvegye?
- Victoria?..Az.t.hit..tem..te..m..ég…a..si…tte..n..ro.ha..dsz…
- Ugyan kérlek…feleslegesek már a kicsinylő szavak. Megkérnélek, hogy beszélj érthetőbben, de mivel ennek nem látom sok esélyét, így a válaszom csak ennyi: Ki engedtek! Bár, ha rajtad múlt volna, jól tudom, hogy még mindig ott rohadnék.
- Da…ni..el…ő jó..barát..om ..vo…l..t!
- Mégis kinyírattad!
- N…e…m …én!
- Tudom, hogy nem csak te voltál benne.
- É..n ..n..e……m..cs…ak…Williams..ék…me…g..a.töb..bi ak..i….o…
- Armario! Te rohadt szemét! Ne áltass! Tudom mit tettél! Kinyírattad a férjem és sittre tettél engem, azzal az indokkal, hogy én gyilkoltam meg őt! Jól tudom kik voltak még benne a dologban! - rúgott belém a nő erősen, amitől a vér még inkább elkezdett ömleni a számból. -  De te vagy az első áldozatom, szóval gratulálok Senor!
- M…e..g…fo..g..nak…ö..l – krákogtam, de hirtelen csak halvány vonalakat és pontokat láttam, a fülem sípolt és nem kaptam levegőt, viszont az utolsó gondolatom a gyilkosomról nem az volt, mint egy normális embernek lett volna… Az egyetlen érzésem vele kapcsolatban a szánalom volt, végtelenül sajnáltam naivsága miatt Victoriát.

~ ~ ~

2003. 02. 05

- Emily! Úgy örülök, hogy végül eljötettek! - nyomtam csókot Emily Dolorez pirospozsgás arcára.
- Ugyan Victoria! Sohasem hagytam volna ki a húgom legjobb barátnőjének az eljegyzési partyját! Köszönöm a meghívást! - mosolygott mézédesen és elvett egy pezsgőt az egyik pincér tálcájáról.
- Csak természetes! Ha már itt tartunk, nem láttad Catherint?
- Az imént láttam elmenni a vőlegényeddel a ház felé.
- Oh.. akkor köszönök neki! - mondtam idegesen és a szívem egy pillanatra megállt. Régóta figyelem, hogy Daniel és Catherin hogy néznek egymásra. Igaz, mielőtt Daniellel megismerkedtem, Cat már jó barátja volt és állításuk szerint csak egyszer feküdtek le egymással, még jóval előttem. De mikor ez megtörtént, érezték, hogy ez nem megy nekik és csak barátok lettek, aztán Cathy férjhez ment Eduard Whitonhoz, Daniel egyik legjobb barátjához. De nekem akkor is furcsa volt kettőjük, szinte már túl jó kapcsolata, így idegesen ujjropogtatva léptem be a házunkba, ahol barátnőm hangos kacagását hallottam a konyhából.
- Nem túl nagy?
- Nem, dehogy! Ez tökéletes, és gyönyörű.
…mi a szar folyik itt? - gondoltam és egyre gyorsabban meneteltem a konyha felé.
- Iszonyatosan ideges vagyok miatta. Szerinted tetszeni fog neki?
- Persze! Te csacsi! Ez még az én gyűrűmet is túlszárnyalja! - mondta Cat, én pedig megtorpantam.
- Ugyan… amúgy a tiédet is én választottam. Eduard túl béna az ilyesmihez.
- Sejtettem, Furcsa is volt, hogy milyen szép - vihogott a barátnőm… Ez most komolyan flörtöl a férjemmel???
- Nem félsz, hogy ezek a kis brillek kiesnek belőle?
…basszus… mindezt nem kellet volna hallanom. Valószínűleg nem valami szexuális aktus közben kaptam volna őket a párbeszédük alapján, úgyhogy még szarul is éreztem magam, amiért gyanakodtam rájuk. Így irányt változtattam és sietős léptekkel mentem a kijárat felé, ám kint a zene elhalkult és a magas sarkúm hangos kopogása elárult.
- Vicky?
- Szia Cathy! Már mindenhol téged kerestelek!
- Itt voltam Dannel...
- A sütiket kóstolgattuk - vágott közbe Dan, majd közelebb jött és csókot nyomott a számra.
- Értem… hm… Fiincsinek néznek ki.

***

Dan erős testével nekiszegezett a hálószobánk falának, szinte őrjítő rohamot diktálva hatolt belém újra és újra. Majd egy pillanattal később már az ágyon voltunk és én felette lovagoltam. Hatalmas fallosza teljesen kitöltött és minden egyes bemenetelnél a G pontomat súrolta, ezzel a totális orgazmushoz sodorva engem. Reszkető, mindent elsöprő hullámokban tört rám a mennyország, de ő nem hagyta abba kényeztetésem. Amilyen kifinomultak és szerények voltunk gazdag barátaink, rokonaink és a világ előtt, olyan kiéhezettek, kemények és perverzek voltunk az ágyban. Daniel volt a második pasi az életemben, akivel lefeküdtem. De viszont csak Dannél élveztem a dolgot. Előtte már azt hittem, örök cölibátust fogadok, csakhogy ne keljen elviselnem azt a kínszenvedést, amit a szex okozott, ám Dan nimfomániássá tett.
Szorgos nyelve egyre gyorsabban és gyorsabban nyalta lüktető húsomat, míg végül újabb orgazmushoz jutatott. De még ezek után sem hagyta abba. Egyre mélyebben hatolt belém nyelvével.
- Dan... Dan! Nem bírom tovább! - kiáltottam kéjesen és beletúrtam dús, sötétbarna hajába mégjobban magamhoz nyomva őt.

~ ~ ~

Telefon csörgése szakította meg buja, régi emlékeimet...
- Mit akarsz?
- Lám-lám…az elsővel már végeztél is? Gratulálok Vicky!
- Az Isten szerelmére! Hajnali négy óra van, Nick! És ne hívj Viky-nek!! Amúgy meg honnan tudsz róla?
- Most azonosítottuk! Armario Dolorez. Senki sem siratja őt a zsaruk közül, elhiheted… Millárdnyi adócsalás miatti őrizetet úszott már meg szárazon.
- Nick! Mindent tudok róla! Ez nekem nem újdonság.
- Igen tudom, és szívesen!
- Nem csak te segítettél, máshonnan is kaptam infókat. Egyébként, honnan tudod a számom?
- Könnyen lenyomoztam! Óvatosabbnak kéne lenned! Túl védetlen vagy!
- Nick, az új személyazonossággal, várossal és címmel már védve is vagyok!
- Nehogy azt hidd! De azért gratulálok az elsőhöz. Gyönyörű szúrás. - búgta őszintén és elismerően a telefonb,a mint valami pszichopata.
- Köszönöm, ne keress többé! - mondtam és azzal a lendülettel be is dobtam a telefonom a fürdővizembe. Nincs többé szükségem Nick Carterre. Már így is épp eléggé beleásta magát az ügyeimbe – gondoltam, miközben lehunytam a szemeimet és magamban szidtam őt, amiért régi szexuális nosztalgiámat a férjemmel megszakította. Igaz, már csak az emlékeimben élhettem át újra azokat az együtt töltött gyönyörű éjszakákat, mégis olyan valósnak tűnt. -gondoltam mosolyogva mikor két egy kéz szorította meg hátulról a nyakamat és nyomta bele a fejemet a vízbe.